PARTICIPANTS:
photos by: Róbert Nemes
BUSZKASI zenekar:
http://www.fotonemes.hu
A szobor, mikor megszólal
Ilyenkor kizárul a külvilág. Megszűnik létezni, és csak a kő hangját hallom, annak dallamát a vésőm alatt. Az utolsó simítások, a részletek csendes, elmélyült kidolgozása.
Ez a pár részlet adja meg az egész „test” lelkét, mondja el a lényeget, enélkül csak halott test, egy kődarab.
A Nuova vita/Új élet, egy gondola, mint a hintaló, ami gyermekkorom egyik kedves játékszere volt, mert mozgott folyton, ahogy én is.
Anyám háza, a kiindulópont, az otthon, az indulás és a végpont, ahova a folyton mozgásban lévő gondola mindig visszagörget. Anyám, az egyetlen, és a biztos, aki mindig ott áll, mikor kinyílik az ajtó a magyar földre, én meg nagy hanggal és a túlsúlyos bőröndökkel begurulok Faklava babámmal. Anyám szelíden áll az ajtó előtt, már alig várja, hogy hazaérjek,
anyám, aki biztos.
A másik ház, kicsit romos, tele meglepetéssel, az ismeretlen nyitott ajtókkal vár rám.
A műhely, ami jelenleg az egész világ, ahol az érzelmek és gondolatok találkoznak az anyaggal és formát öltenek, mint egy ruhába bújt kavics,… a skiccek, és a holtidők, mikor csak élni kell, hogy időt adjak a formák megéréséhez.
Ez vár a másik házban, és a biztos remény, hogy egyszer a nagyvilágban lesz egy szűkebb kis tér is, mint a gondolatoknak az agy, mert szükséges, elkerülhetetlen, lételeme a művésznek a műhelye. Nem tudom a helyét,… a helyem…, keresem, mert tudom, hogy dolgom van itt.
Talán te vagy az Eger, az a pont, ahol a dolog vár. Érik az egri nő, érik vele együtt a forma is, egyszer az idő és az alkalom is megérik, hogy legyen egy Egri nő a városában, talán…
Én addig is érek még egy kicsit, meg még egy kicsit.
Mert a két ház közti figura én vagyok, egyik oldalon egyik, mások oldalon a másik ház felé megindulva.
Oda és vissza.
Egész világ a műhelyem, de hol a testem? Mert a gondolatom otthon van, és az otthon is itt van bennem.
Én vagyok a műhelyem.
…és anyám mindig vár rám az ajtóban, mert Ő biztos…
