Tuesday, January 25, 2011
Saturday, January 22, 2011
Wednesday, January 19, 2011
Interjú az Artportal-on
http://artportal.hu/aktualis/hirek/geller_judit_az_utazo_szobrasz_rostas_bea_piros
Gellér Judit:
Az utazó szobrász – Rostás Bea Piros
Hosszú utazásra kellene indulnia annak, aki szeretné Rostás Bea Piros minden eddigi munkáját megtekinteni, hiszen ha valaki az Egyesült Arab Emirátusokban, Kínában, Litvániában, Görögországban, Olaszországban, Romániában, Egyiptomban, Oroszországban, Németországban, Törökországban, a Cseh Köztársaságban vagy Szlovéniában jár elképzelhető, hogy találkozni fog Rostás egyik monumentális köztéri szobrával.
Rostás Bea Piros: Rocking Man, 2008, ománi márvány, 250×150×100cm, Egyesült Arab Emirátusok, Dubai
Egerben születtél, Budapesten fejezted be középiskolai tanulmányaidat, jelmez- díszlettervezés, grafika szakon, majd Pécsett tanultál tovább. Miként fordult az érdeklődésed a szobrászat felé?
Egerben végeztem a középiskolai tanulmányaimat is, az Angolkisasszonyok 8 osztályos Leánygimnáziumában, viszont egy évet Budapesten a Thébában töltöttem, hogy kitegyem magam a kísértésnek: a szobrászat teljesen magába húz vagy a színészet kicsalogat onnan. A manualitás, az anyag iránti igényem erősebb volt, tehát a szobrászat győzött, a színészi hajlamaimat pedig a színpadon élem ki, énekesként. Azt, hogy szobrász leszek, már 15 évesen eldöntöttem. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán diplomáztam, Bencsik István osztályában, amit később Colin Foster, majd Palotás József vett át. Fontos volt számomra a Nagy Márta által vezetett kerámia és a Rétfalvi mester bronz ismereteibe bevezető kurzusa is. Ez az összetettség, az anyagok kombinációja mindig jellemző volt munkáimra, a sok mester mind nyomot hagyott bennem, de alapvetően mégis a Bencsik-elvek befolyásolták eddigi pályámat.
Márványból, gránitból faragod monumentális szobraidat. Mindig vonzódtál a nagy méretekhez?
Nem feltétlenül a méret a kihívás, hiszen egy egészen apró szobor is lehet monumentális. Egész egyszerűen annyira „tömény” az energiám, és a belőlem kitörni vágyó gondolatok, hogy ha nem kapok méretesebb követ, szétrobbanok a gondolatoktól. Ezért nem szeretek „hamburger-követ” faragni. Ez lehet, hogy idővel majd változik, de egyelőre úgy látom, hogy egyre jobban összpontosítódik, letisztul és erősödik ez az „energiatömeg” bennem. Így nemhogy elfáradok, hanem tudatosabban látok hozzá minden munkához.
Mű és az alkotó
A világ számos országában és városában, köztereken és szoborparkokban találhatók meg az alkotásaid. Jelenleg Az utazó – kamera a szobrász kezében címmel látható fotókiállításod Egerben, ahol a szimpóziumokon és az utazásokon megörökített élményeidet mutatod be a képeken. Az utazásokat tekinted fő inspiráló forrásnak a munkáidhoz?
Nagyon fontos az utazás. Az ember világképe kiteljesedik. Nyitni kell más népek, kultúrák, szemléletek, vallások felé, alkalmazkodni és elfogadni a tanításukat, ami által egy lehetsz közülük, és könnyebben befogadnak. Ha megismered a kultúrájukat, megtanulod a nyelvüket, szokásaikat, olyan impulzusok érhetnek, amik feltöltenek, megvilágosítanak. Így láthattam én a núbiaiakat törzsi táncot lejteni, így tudtam meg, hogy mi a különbség a zöldborsó és zöldborsó jégkrém között Kínában, és hogy a PMUA papucs ugyanúgy jól funkcionál, mint a PUMA… Ezekről, és sok más élményemről válogattam össze fotókat. A kiállításon nemcsak forma, színvilág, téma vagy asszociációs játék szerint állítom párba a képeket, hanem a Kelet és a Nyugat világát, és a világ vallásait is egy körbe fogom. Ezek az élmények nyilván erős hatást gyakorolnak a munkáimra, befolyásolják a szobor kimenetelét, inspirálnak, mint a helyi nemzeti ízek, a gasztronómia, a színek, az illatok.
Úgy tűnik, otthon érzed magad a világban, hogy-hogy mégis mindig visszatérsz Magyarországra?
Ez a bázis. Ide húzódok vissza megpihenni, lenyugodni. Az egri „barlangban” folytatódnak az események az álmaimban, és születnek meg a formák, makettek a téli időszakban. Hiába a sokszínűség, izgalmak iránti vágy, nagyon fontos, hogy legyenek dolgok, amik nem változnak. A biztos emberek az életemben, az édesanyám, a bátyám és a zenekarom mindig hazavárnak, hogy bozseváljunk egy jót végre. No meg a barátok és ismerős arcok azok, akik egyben a mércét is jelentik, hogy haladtam-e, fejlődtem-e. Ők azok, akik tükröt állítanak elém. Ha már hosszú ideig vagyok távol, hiányoznak a tölgyfák, a nyárfák, a hideg, hogy fázzon az orrom és igyunk egy jó hazai pálinkát egy füstös kocsmában…
Rostás Bea Piros: Keep in touch!, 2010, mészkő, 150x70x140 cm, Egyiptom, Sharm El Sheikh
A szobrászat, a nemzetközi szimpóziumokon való részvételek mellett énekelsz, fotózol, rendezvényeket és kiállításokat is szervezel. Hogy jut mindenre energiád, mivel töltekezel?
Nem tudok egy dologra koncentrálni. Összetett egyéniség vagyok. Nekem nem esik nehezemre énekelni faragás után vagy fotózni utazás közben. Annyi élmény ér, hogy muszáj valahogyan rögzítenem, és szeretem ezek egy részét megosztani másokkal is, akik jóval „ingerszegényebb” életet élnek. Viszont a tévhittel ellentétben nagyon sok adminisztrációval jár a munkám, ha én nem dokumentálnám ezeket az anyagokat, más könnyen elveszne bennem.
Mik a terveid közel- és hosszútávon?
Szeretném tovább folytatni az utazó szobrász létet, mert úgy érzem, hogy még csak most kezd csúcspontra érni ez a vágyam, annyi mindent nem láttam még, kíváncsi vagyok, és tele vagyok képekkel, formákkal, tervekkel. Faragni, utazni vágyom, minden halad a maga útján, én pedig állok elébe.
Rostás Bea Piros munka közben
© Gellér Judit
Sunday, January 16, 2011
Interjú a Heves Megyei Hírlapban
http://www.heol.hu/heves/kultura/talanyos-alkotas-fiatal-no-furoval-es-vesovel-354650
Díjak
Talányos alkotás: fiatal nő fúróval és vésővel
| Szerte a világon, Kínától Litvániáig közel két tucatnyi köztéri szobra van már az egri Rostás Bea Pirosnak.
Az egri Bródy Sándor Könyvtárban január 19-ig látogatható „Az utazó – Kamera a szobrász kezében” címmel megnyílt kiállítás. Rostás Bea Piros egri művésszel a munka közben készült fotóiból összeállított tárlat apropóján beszélgettünk.
- Mikor döntöttél úgy, hogy szobrász leszel?
– Eger gyermeke vagyok. Az Angolkisasszonyok Sancta Maria Gimnáziumába jártam, ott kezdődtek a szárnypróbálgatásaim, az iskola kerámia szakkörében. Édesanyám egyedül nevelt bátyámat és engem, nagyapóm segítségével, mert édesapám korán elhunyt. Sok mindent csak úgy tudtam feldolgozni, ha gondolataimat formába önthettem, az élet anyagba kívánkozott. 15 évesen már magához láncolt a szakma, a szobrászatot választottam hivatásomnak. Első bemutatkozásom az egri színházban volt még tinilányként, ami akkora meglepetés volt az egrieknek, hogy mikor tíz év múlva visszatértem, még emlékeztek rám. Az álmom az volt, hogy köztéri kőszobraim legyenek szerte a világban. Ezt az elmúlt hat évben részben beteljesítettem, 22 köztéri szobrom van jelenleg, Kínától Litvániáig. Eger még várat magára, de mindennek eljön a maga ideje.
- Mi ad ihletet a szobraid készítésekor? Hogyan készülnek a műveid?
Az egri Bródy Sándor Könyvtárban január 19-ig látogatható „Az utazó – Kamera a szobrász kezében” címmel megnyílt kiállítás. Rostás Bea Piros egri művésszel a munka közben készült fotóiból összeállított tárlat apropóján beszélgettünk.
- Mikor döntöttél úgy, hogy szobrász leszel?
– Eger gyermeke vagyok. Az Angolkisasszonyok Sancta Maria Gimnáziumába jártam, ott kezdődtek a szárnypróbálgatásaim, az iskola kerámia szakkörében. Édesanyám egyedül nevelt bátyámat és engem, nagyapóm segítségével, mert édesapám korán elhunyt. Sok mindent csak úgy tudtam feldolgozni, ha gondolataimat formába önthettem, az élet anyagba kívánkozott. 15 évesen már magához láncolt a szakma, a szobrászatot választottam hivatásomnak. Első bemutatkozásom az egri színházban volt még tinilányként, ami akkora meglepetés volt az egrieknek, hogy mikor tíz év múlva visszatértem, még emlékeztek rám. Az álmom az volt, hogy köztéri kőszobraim legyenek szerte a világban. Ezt az elmúlt hat évben részben beteljesítettem, 22 köztéri szobrom van jelenleg, Kínától Litvániáig. Eger még várat magára, de mindennek eljön a maga ideje.
Rostás Bea 1993-ban ( Gál Gábor fotója)
- Mi ad ihletet a szobraid készítésekor? Hogyan készülnek a műveid?
– A világ legjobb szakmája a szobrászat. Annyira nem romantikus, mint ahogy sokan elképzelik. Ha felkérnének itthon, Egerben, hogy faragjak szobrot, akkor azt mindenképpen köztéren szeretném készíteni, hogy lássák az emberek. Mert sokak számára ez egy misztikum, fogalmuk sincs róla, hogy hogyan készül egy szobor. Általában személyes kötődésűek, saját élményeimből születnek: állandó témám a kapcsolatok, kapcsolódások, az anyaság, férfi-nő, szellem és matéria kapcsolódása. Most éppen az ember és környezete foglalkoztat. A szobrot nem elkészíteni tart sokáig, hanem megszülni. Történik velem valami, eltelik egy hét, egy hónap, két év, mire a gondolat formát ölt. A pályázatoknál persze vannak határidők, van, hogy a megvalósításra tíz napom van. Ez nem egy leányálom. Van a kőtömb, a fejemben pedig az elképzelés. Kezembe veszem a fúrót, és hatalmas méreteket lehasítok róla, ahol nincs fúró, ott vágok, ütök, vésőkkel dolgozok. A kőben sosem tudod, hogy mi vár, a kő misztikum, meglepetés. A szimpozium első hete azzal telik, hogy szokjuk, betörjük egymást, mintha egy férfit kéne betörnöm. Szobraimban nemzetközi szimbólumrendszerrel dolgozom: rendszeresen visszatérő elem a ház, a leegyszerűsített emberalakok, építészeti élményeim, a városom, Eger. A „Viaggiatore – Az utazó” című szobrom hátán is megjelenik Eger, az Északi lakótelep, a Ladánk.
- Mivel foglalkozol mostanában?
– Egy dologgal nem tudok foglalkozni, mert kiesik a kezemből a lekváros üveg, mindig egyszerre négy-öt dolgot futtatok. Legfontosabb az M. Soós Tamással, „a pasával” való munkám: X. századi arab-szír novellákat fordít, és felkért, hogy illusztráljam a könyvét. Felnőttmesék, kalandokkal, fordulatokkal tele, erotikus jelenetekkel fűszerezve. Ez szinte élvezet, feledteti velem a munka hosszú óráit. Idén lesz egy török fesztivál Egerben, és akkorra tervezzük a megjelenést. Ugyanakkor télen van a pályázati időszak, most készülnek a makettjeim a szimpozionokra, várhatóan Ciprusra is lesz egy meghívásom. De mindig tele vagyok meglepetésekkel.
– A megnyitón említetted, hogy egyik célod a kiállítással, hogy az emberek nyissanak más kultúrák felé. Miért tartod ezt fontosnak?
– A munkám során mindig olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik más-más nemzetiségűek. Úgy gondolom, hogy tiszteletben kell tartani egymás kultúráját, és akkor képesek vagyunk egymás mellett élni. Sokszor megfordultam arab világokban; az orromban van a törökországi narancsfák illata, hallom a müezzin hangját, ahogy imára hív. Szeretném, ha az emberek nem úgy ítélnének, hogy minden arab terrorista, éppen ezért a kiállításon minden vallás, minden kultúra szerepel. Így színes a világ.
"Az utazó- kamera a szobrász kezében" fotó kiállítás megnyitóján 2011-ben ( Lénárt Márton fotója)
Névjegy
Rostás Bea Piros
Születési hely: Eger
Születési idő: 1979. augusztus 16.
Középiskola: Sancta Maria 8 osztályos Leánygimnázium
Felsőfokú tanulmányok: Pécsi Tudományegyetem, szobrászdiploma
2010-ben Heves Megyei Príma Díjra jelölték
Legfontosabb köztéri szobrai (évszám, cím, ország)
2010. Viaggiatore/Traveler – Castelraimondo
2010. Genesis – Románia, Caransebes
2010. Memories – Görögország, Kréta, Venerato/Paliani
2010. Impressions – Egyiptom, Aswan
2009. Home/ Hazatérés – Changchun/ Shuang Yang
2008. Kaldir Beni / Tarts magasra! – Törökország, Antalya, Campus
2008. Mother of Earth – Oroszország, Penza
2008. Alma Mutti – Behringen, Nationalpark Hainich
2008. Rocking Man – Arab Emirátusok, Dubai
2007. Anyácska – Suderve-Vilnoja
Rostás Bea a kezdetekben 
Rostás Bea 2008-ban
1996. Különdíj a Junior Art Alapítvány országos pályázatán
1996. Országos I. díj az Energia a térben pályázaton
1996. Nemzetközi pályázaton ciprusi utat nyert az Európai Diákok Tanácskozására
1998. Heves megyei Kulturális Bizottság rendszeres támogatottja
1998. Heves Megye Ösztöndíjasa
2002. Köztársasági Ösztöndíj
2007. Bronzdiploma 3. díj, Litvánia, Vilnoja
2009 Szerbia, Nő művészek nemzetközi kiállítás, „Legjobb kerámia plasztika” díj
2010. Heves Megyei Príma Díj jelöltje
Rostás Bea 1999-ben, a budapesti Théba diákjaként
Thursday, January 13, 2011
Thursday, January 6, 2011
Photo Exhibition opening in Eger, Hungary 2011
Gábor Gál photographer opening the ceremony
My main sponsor of my cathalogs: Moongoose Creatives Bt
Special thanks for them!
Thanks for the pictures to: http://fotoszanto.blogspot.com/Gál Gábor fotóriporter megnyitó szövege:
Kedves Egybegyűltek!
Köszönöm Bea nevében is, hogy eljöttek/eljöttetek erre a fotókiállításra és megnézitek a képeket. Számomra öröm és megtiszteltetés, hogy Bea engem kért meg arra, hogy elmondjam, tetszenek a fotói.
Miért gondolta ő, hogy nekem ezek a képek tetszeni fognak?
Hát csak azért, mert a valóság ábrázolásának módjában és a megörökítendő dolgok kiválasztásában nagyon egy húron pendülünk, mondhatnám egyszerűen, hogy én sem csináltam volna másképp.
Keresem a magyarázatát, hogy miért kezd el valaki fotózni? A válasz egyszerű: az eszköz, ami a képek létrehozását segíti, túlnőtt az emberen, az elkészült kép nem emberi termék, hanem a gép alkotta meg. Ebben a helyzetben a fotós szerepe az állvánnyal egyenértékű. Az automatizált tenyérnyi masina üzenete számunkra: csak tarts meg engem és én gondolkodom helyetted. És az ember szereti, ha kevés erőfeszítéssel látványos eredmény születik. Hozzáteszem még: az emberek 90 százaléka nem olvas képet, nem értelmezi a látottakat, így nem is tud létrehozni olyan felvételeket, amelyeket olvasni szükséges és érdemes. Itt a kör bezárul. Hihetetlenül sok, több milliónyi fénykép készül el a világban naponta, értelem és következmény, szándék és hatás nélkül, fölöslegesen.
Nem így van ez hál' istennek Rostás Bea esetében.
Hallották, hallottátok már kisgyerektől, hogy ANYAAA! vagy APPPAAAA! vegyél nekem szobrászkészletet? Követ kérek karácsonyra, kalapácsot és vésőt szülinapomra, agyagot a névnapomra... stb. stb. Nemigen hallhattátok.
Rostás Bea, aki a világ távoli pontjain hatalmas kőtömbökből nehéz fizikai munkával állít elő 3 dimenziós képeket, nem tudja a zsebébe tenni a monstrumot, hogy idehaza is megmutassa: - Lássátok, erre vagyok képes! Mert fizikai képtelenség egyrészről, másrészt pedig, ami elkészült, abból egy példány létezik, amit oda köt a sorsa.
A mai megosztásra épülő hálózatos világban ez tök korszerűtlen.
Másfelől azonban irigylem Beát, több okból is. És hadd közelítsek most a témához tíz deka parízer és két kifli szintjén.
Így, hogy nem tudja magát a művet közzétenni, csupán silány kétdimenziós másolatát, az alkotás lophatatlan, mozdíthatatlan, nem nyerészkednek rajta pitiáner emberek. Nem igazán tudom elképzelni, hogy valaki a gyors haszon reményében nekiáll egy több mázsás sziklának egy húszkilós flexszel, hogy létrehozza egy Kínában dekkoló Rostás-madonna másolatát.
Más okból is irígylésre méltó Rostás Bea. Míg életem fele a fotóim archiválásával és válogatásával, rendszerezésével, a másolatok másolatainak küldözgetésével, eladásával, adminisztrálásával telik, addig számára az alkotás folyamata az utolsó kőporfelhő elillanása után véget ér. A mű elszakad tőle, ő elengedi és jöhet az újabb kavics. Amíg én az archívum mocsarában kapálózom, ő már a vésőjét köszörüli.
Ezen kívül még talán azért is jó Rostás Beának lenni, mert ha elmegy mondjuk Törökországba csépelni a márványt, nem talál ott egy műkedvelőt ugyanolyan értékes tömbbel, de az övénél sokkal különb, gyémántfejű vésőkészlettel felszerelve. És feltehetőleg nem mondják neki: Bocs, hogy idefáradt kisasszony, faragjon csak nyugodtan, de nem kérjük, mert Hassan Üzgür Aziz kifaragja olcsóbban, és nekünk az is éppen jó lesz, vagy hogy az ügyvezető úr unokaöccse a múlt héten kapott egy flexet ajándékba, és olyan ügyesen vagdos vele, majd kiszobrászkodik nekünk ide valamit, és egyébként meg a nagybátyja is ragaszkodik ehhez a megoldáshoz.
Nem, Rostás Beával ilyenek nem fordulnak elő, mert egyfelől jól választott hivatást - jó nehezet választott, másfelől Rostás Bea utánozhatatlan.
Bea fotózik is, meg énekel is.
Ezzel nem árultam el nagy titkot, minthogy azzal sem, hogy ha ezekből akarna megélni, az ugyanúgy sikerülne neki. A tehetség univerzális adomány, a világ befogadásának és a többi ember számára való közvetítésének egyedi képessége, ami mindegy, milyen eszközzel történik. Az a fontos, aki az eszközzel bánik. Minden gyakorlás és kemény munka eredménye.
Rostás Bea, a mi vándormadarunk, internetes blogján idézőjelbe teszi "munkásságát". (Antall István méltatja, olvassuk el.) Bea egy nagyszerű, de végtelenül szerény ember, aki szégyelli kimondani, hogy csodálatos tehetség (ez így is van jól), míg ha mások említik a jelenlétében, akkor jól belepirul.
Így lesz Rostás Bea - Piros.
És még akkor lesz Piros, ha belehevül az éppen aktuális munkájába. Ismerem ezt az érzést: a külvilág megszűnik létezni, az idő cseppfolyós lesz, mint Salvador Dalí képein. Amikor Bea visszatér ebből a szent állapotból, ott marad nekünk erős kezeinek nyoma, egy hatalmas tömb, amiből épp annyit pattintott, faragott és csiszolt le, amennyi felesleges volt rajta.
Kedvenceim ezek közül az embernyi méretű 2004-es Connections, ami Pécsett áll, és a jóval termetesebb, 2010-es Impressions, ami Egyiptomban, az Aswan-i Open Air Museumban van kiállítva.
Ezekből a szeretettől és szenvedélytől sugárzó, letisztult gondolatokat őrző kövekből az emberiség örök emlékezete sejlik fel, a Húsvét szigetek komor, messzibe révedő, várakozó arcai figyelnek, Buddha mosolya, a Földanya gondoskodása vagy a termékenységszobrok kabalisztikus ereje köszön vissza. Olyanok ezek, mint a kikötők világítótornyai, kellenek nekünk az eligazodáshoz, jelentősek, fontosak, kis templomok. Bea zegzugos, óriási lelkének piciny darabkái, amelyek szétszóródtak a világban.
FOTÓK!
Röviden annyit tudok mondani. JÓK.
Ha fotóriporter lett volna, most - ilyen zsengék láttán azt mondom - nagyon tartanának tőle a pályatársak.
Képeiben is igényes. Ezek nem béna képeslapok, nem huszonötféle érzelgős naplemente, fölösleges épületfotó, tájképeknek nyoma sincs. Rostás Bea ugyanis utazó fotósként, pihenésképpen is szobrász módjára alkot, modelleket keres és talál, formákat mutat meg, ikonokat készít, jeleket hagy nekünk. Nem untat. Mert Bea érdekes és érdeklődő, minden lébe kanál, igazi rosszcsont. Nagyon jó humorérzéke van. Könnyedén, két kacagás között avat be minket roppant súlyú dolgokba. Talán ezért lesz majd szerencsés, aki tanulhat tőle.
Ezt látom a képein.
És amit még el szeretnék mondani róla, hogy ő egy nagyon jó ember, egy folyton vibráló, izgalmas nő, ha rosszkedved van, kapásból átírja, mert sugározza az élet szeretetét.
Ha mondjuk a Vaterán vennék tőle egy használt, de jó állapotú képzőművészeti alkotást, akkor tuti, hogy azt írnám a visszajelzésbe, hogy korrekt, megbízható partner, nyugodtan kössenek vele üzletet, mert amit kaptam tőle, az mindenben megfelelt a leírtaknak, sőt a valóságban még szebb volt, mint a fotókon, s az a tény, hogy birtokolhatom a tárgyat, megtapinthatom, a közelében lehetek vagy rápillanthatok, nagyon boldoggá tesz.
JÓ SZÍVVEL AJÁNLOM, POZITÍV!
Ha mondjuk a "szülőváros" nevű felhasználó is érdeklődne a "rostás" nevű eladó adatlapján, akkor számára is üzenem: nyugodtan kössön vele üzletet, mert többet fog tőle kapni, mint remélné.
Sőt, már most is többet kapott, mint amit megérdemelt volna.
***
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Subscribe to:
Posts (Atom)
